Azon gondolkodám..Hogyan tudnám megtalálni végtelenbe nyíló szobám?

(Avagy még mindig az "Ajtó az óceánba" című könyv hatása alatt volnék?)

Az ember, ha nagy népsűrűségű településen, mondjuk ne adj isten városban él, de kis népsűrűségű közegben cseperedett hát nem könnyű a dolga. Ugyanis eltérő helyeken ugye más a túlélési stratégia. Községemben volt kis erdő. Csak regényesen! (Szerencsére persze ma is van még ott, csak én kevésbé sűrűn látogatom.) Szóval valljuk meg ahhoz szoktam, hogy így egyszerűen szólva van terem, mint a rózsaszín párducnak. Már ő is rá volt erre fixálódva, azért mondta folyton, hogy Terem, terem, terem, terem, terem!

Szóval, ha az ember fia, jelen esetben lánya fej kiszellőztetésre vágyott csak úgy nekilódult a kiserdőnek és ott aztán maga lehetett, senki sem ment vele szembe. Na, ezzel szemben a városban egy hasonló helyzet előidézése már komolyabb kihívás, mert valahogy a leglehetetlenebb órában is előfordul, hogy pimaszul valaki szembe merészel jönni. No, itt kerül képbe az a megoldás, hogy ha kívül folyton mászkálás van, hát akkor bent kell az ettől mentes övezetet kialakítani. Viszont számomra ez a keményebb dió..
De arra jutottam, hogy végül is lehetek én is Diótörő!